Medvehagyma túrák Kisgyón Természetbarát Telep környékén

 

A Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, és két tagszervezete (Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület és a Pentele Természetjáró Egyesület) 2012. április 28-ára a négynapos ünnep első napjára medvehagyma túrákat hirdetett meg, az országban, illetve Európában egyedülálló Kisgyóni természetbarát telep (egy helyen 12 kulcsos ház található) környékére.

A résztvevők két túra, egy rövidebb 5 km, és egy hosszabb 12 km közül választhattak. A találkozó helye a Kisgyóni Bakancsos Büfé volt.

A két egyesület képzett túravezetőivel innen indultak a vezetett túrák. A túra előtt rövid ismertető hangzott el a medvehagyma hazai előfordulási helyekről, a medvehagyma élettani hatásairól, illetve a kultúrált, kímélő szedésről.

A meghirdetett indulási idő előtt már szép számban gyülekeztek a résztvevők, az ország számos területéről. A gyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. A 8 órai indulásra érkezőknek a büfé melletti réten még harmatos volt a fű, de a napsugarak hamar felszárították a reggeli harmatot. Nem csalódott az, aki a túra mellett döntött ezen a csodálatos napsütéses napon.

A rövidebb túra a kisgyóni telepről a Bányász emlékmű érintése után az aszfaltozott úton, majd a piros sáv, (itt szedték a medvehagymát) majd piros kereszt jelzésen haladt, az Erdei Szentélyig. Az elhelyezett padoknál rövid pihenő következett, ahol az útravaló szendvicsek elfogyasztásra kerültek.

 

 

Innen továbbindultak a túrázok a Pentele TE. Kulcsos házhoz.

A hosszabb túra a kisgyóni telepről a Bányász emlékmű érintése után az országos kéktúra útvonalán Erdei Szentély, geológiai feltárás, kék háromszögön a Károly lak felé, majd onnan a piros sáv jelzésen, Hamuház, és Csikling vár (rövid pihenő, medvehagyma szedés).

 

 

Egy kis pihenő után továbbhaladtak a Bányász emlékmű érintése után a végcélhoz a Pentele TE. Kulcsos házához.

A Pentele TE. tagjai az egész délelőttöt szorgos munkával töltötték, hogy a túráról visszaérkezőket medvehagymás ételek kóstolására invitálják. Mindenki találhatott a kedvére való ételt, volt medvehagyma krémleves, pirítós kenyéren pestó, kifli karikákon túrókrém, maflatti, medvehagymás lángos, és pogácsa.

 

 

Minden résztvevő kinyomtatott formában magával vihette a recepteket, hogy otthon is el tudja készíteni a finom, és egészséges, kedvére való medvehagymás finomságokat.

 

 

 

Az ételek kóstolása után mindenki még sokáig elidőzött a Pentele TE. szépen parkosított udvarán elhelyezett asztaloknál, padoknál, illetve a Kisgyóni Természetbarát Telep különböző részein.

A sikerre, és a résztvevők visszajelzéseire tekintettel, hagyományt kívánunk teremteni, és minden évben (jövőre, két napos rendezvényként) megtartani a medvehagyma túrákat.

Töltse le KÉPES beszámolónkat innen:   KÉPES BESZÁMOLÓ

 

 

Csontosné Kóbor Zsuzsanna

Pentele TE elnök