10 éves a “Közép-Dunántúli Piros” túramozgalom
Az Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség a „Közép-Dunántúli Piros” túra meghirdetésének és kialakításának 10 éves évfordulójára
„Piros 10-es” Vándorlást szervez.
Várjuk a természetbarátokat a teljes távra, vagy résztávokra. Az egy-egy megyét illetve a teljes távot ebből az alkalomból teljesítők, csak erre az alkalomra készített kitűzőt és emléklapot kapnak.
A túra 2014. július 19-én reggel indul Zircről és augusztus 2-án ér Piszke vasútállomásra.
Július 19.(szombat) 10 óra: indulás Zircről ünnepélyes keretek között.
Cuha-völgyön át Vinyéig tart az elsőnapi túra. 14 km Veszprém
Július 20.(vasárnap): Vinye – Kőris-hegy – Gerence- völgy 19 km Veszprém
Július 21.(hétfő): Gerence-völgy – Augusztin-tanya 22 km Veszprém
Július 22.(kedd): Augusztin-tanya – Eplény 21 km Veszprém
Július 23.(szerda): Eplény – Várpalota 25 km Veszprém megye zárása
Július 24.(csütörtök): Várpalota – Iszkaszentgyörgy 24 km Fejér
Július 25.(péntek): Iszkaszentgyörgy – Isztimér 17 km Fejér
Július 26.(szombat): Isztimér – Kisgyón 22 km Fejér
Július 27.(vasárnap): Kisgyón – Mór 17 km Fejér
Július 28.(hétfő): Mór – Oroszlány 21 km Fejér
Július 29. (kedd): Oroszlány – Szár 22 km Fejér megye zárása
Július 30.(szerda): Szár – Csabdi 24 km Komárom-Esztergom Komárom-Esztergom
Július 31.(csütörtök): Csabdi – Tarján 21 km Komárom-Esztergom
Augusztus 1.(péntek): Tarján – Pusztamarót 15 km Komárom-Esztergom
Augusztus 2.(szombat): Pusztamarót – Piszke 10 km K-E-M zárása
Várpalota a Veszprém megyei, Szár, a Fejér megyei, Piszke Komárom –Esztergom megyei szakasz zárása, és a Piros 10 Vándorlás ünnepélyes bezárása, díjak átadása
A vándorlás részvételi díja:
Az egy napra nevezés 500 Ft/fő, egy megyei szakaszra nevezés 1.000 Ft /fő, két megyei szakaszra nevezés 1.500 Ft /fő, a teljes távra nevezés (három megye) 2.000 Ft /fő.
Minden nap több szakképzett túravezető segíti a vándorlókat. Az útvonalon végig kísérő autó viszi a csomagokat. Csomagszállítás: 150 Ft/nap/csomag. Az egy csomagegység térfogata max. 60 liter. Szállásról mindenki maga gondoskodik, de a szervezők az előre regisztrálók számára segítenek a szállás és étkezés szervezésében, sátrazási lehetőség is lesz. Külön vásárolható (előre is rendelhető) póló 1500 Ft/db áron, amelynek mellrészén a 10 éves vándorlás logója szerepel. A teljes vándorlást teljesítők Piszkén megkapják az egyedi erre az alkalomra készült kitűzőt, de a bármikor teljesítésért járó tűzzománc jelvényt az 1500 Ft/db, bekerülési áron adjuk
Regisztrálni az edttsz@edttsz.hu e-mail címen lehet. Szükséges adatok: név, elérhetőség: e-mail cím és telefonszám, egyesületi tagság, életkor, teljesítendő túraszakaszok megnevezése.
Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Szövetség
http://www.edttsz.hu
Horváth István |
|
Sűdy Péter |