|
Velencei-tavi Életmód Klub, Gárdony
Velence Kupa tájékozódási egyéni és csapat túraverseny, az Országos Egyéni
Bajnokság 1. fordulója Versenykiírás A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása
a bajnokságba benevezett versenyzők és mindazon egyéb versenyzők részére, akik
fel akarják mérni tájékozódási felkészültségüket, illetve: akik meg akarják
ismerni a túraversenyzés szépségeit.
A verseny helye és
ideje: Keleti-Bakony, 2010. május 15.
Rajt és cél:
Kisgyón.
Megközelíthető gépkocsival a 81. sz.
útról. Székesfehérvár felöl érkezve Bodajknál vagy Mórnál kell letérni
Bakonycsernye felé. Rögtön a falu elején, a Kisgyónt jelző táblánál dél felé
kell lekanyarodni. Onnan már csak kb. 2,5 km a természetbarát telep. A Rajt-Cél
helyet a futballpálya után bója jelzi. Veszprém felöl érkezve Várpalotán,
Szápáron keresztül célszerű megközelíteni Bakonycsernyét, majd Kisgyónt.
Az első rajt tervezett
időpontja: 8 óra 00 perc Tervezett utolsó rajt: 10 óra 30 perc
A rajt eléréséről és a hazajutásról
mindenki maga gondoskodik.
Rendező: a Velencei-tavi Életmód Klub
Természetbarát Köre, Gárdony Elérhetőség: Lásd a nevezésekről szóló
résznél!
Versenybíróság:
Elnök, titkár, pályakitűző és értékelő
bíró: Horváth T. Csaba Ellenőrző bírók: Fodor István, Fodor Emese Értékelő
bíró: Farkas János Rajt- és célbírók: Horváth T. Csabáné, Boros Mária,
Beniczky Mária
Szövetségi ellenőr: Jakab Albert (7030 Paks, Újtemplom u. 20.), Tel.: 20/431-8112
E-mail: jakab77@t-online.hu
A verseny formája: országos, gyalogos,
egyfordulós, egyszakaszos, bontott távú, kötött menet-sebességes, nappali,
felsőfokú, több kategóriás természetjáró tájékozódási egyéni verseny és
középfokú egyéni és csapatverseny.
Kategóriák: A felsőfokú egyéni versenyben férfi (F) és női (N) kategória lesz, a
középfokú csapat versenyben nemek szerinti megkülöböztetés nem lesz. A középfokú
csapatversenyben egyéni versenyzők is indulhatnak, de külön egyéni értékelés
csak abban az esetben lesz, amennyiben az előzetes egyéni nevezők száma legalább
hat. Csapatlétszám: A középfokú versenyen csak 2-6 tagú csapatok indulhatnak.
Menetidők: A középfokú egyéni és csapatversenyben az érintendő pontok közötti
menetidők a jelzett korosztálynak megfelelő
menetsebességgel vannak kiszámítva (illetve: esetenként számítandók).
Térkép: színes tájfutó térkép minden kategóriában (M = 1: 10000,
Alapszintköz 5 m)
Értékelés: A versenyt a 2010-ben
kiadott versenyszabályzat előírásainak figyelembe vételével rendezzük és
értékeljük. Az egyes feladatok hibapontjait a menetutasítás hátoldalán
közöltek szerint állapítjuk meg. Az F és az N kategóriákban kategóriánként, a
középfokú egyéni és csapatversenyben csak az abszolút sorrend szerint hirdetünk
eredményt.
Díjazás: A felsőfokú egyéni versenyben a
férfi és a női győztesek kupát nyernek, a kategóriánkénti első három helyezett
érmet, az 1-6. helyezettek oklevelet kapnak.
A középfokú versenyben a legjobban
szereplő csapat egy évre elnyeri a Velence Kupa vándorkupát. Az abszolút
sorrendben első három (csapat, vagy egyéni versenyző) érem és oklevél díjazásban
részesül. A csapatverseny 4-6. helyezettjei (csapatok vagy egyéni versenyzők)
oklevelet kapnak. Amennyiben a középfokú egyéni nevezők száma legalább hat,
akkor az első hat egyéni versenyző oklevelet kap.
Tekintettel arra, hogy 2010-ben nem
rendezünk felsőfokú csapatversenyt, kérjük a tavalyi Velence Kupa csapatverseny
felsőfokú győzteseit, hogy őrizzék még egy évig a vándorkupákat!
Kérjük a B kategória tavalyi győztesét
(Gémes '87), hogy a vándorkupát a verseny előtt juttassa el a rendezőkhöz, vagy
hozzák el a versenyre, amennyiben idén is neveznek.
A versenyzéshez szükséges
felszerelés: tájoló (ÉK-i rendszerű, 360 fokos), íróeszköz, körző, vonalzó, óra.
(ajánlott felszerelés: elsősegély csomag, kullancsriasztó)
Nevezés, nevezési díj: Előzetes nevezés
levélben vagy e-mail-ben lehetséges.
Levélcím: Horváth T. Csaba, 2484 Agárd, Gárdonyi G. u. 15. , E-mail: hotacsa@freemail.hu
Egyéb info. telefonon:
22/579-162, ill. 30/511-2724 Előzetes nevezési határidő:
2010. május 13. Nevezési díj: határidőre
beérkezett nevezés esetén 600 Ft/fő
Helyszíni nevezés a rendelkezésre álló megrajzolt térképek
által korlátozott mértékben lehetséges. A helyszíni nevezési díj minden
kategóriában 800 Ft/fő.
Berajzolatlan plusz-térkép a helyszínen kapható lesz (250
Ft/db). Berajzolt plusz térképet csak az előzetesen nevező csapatok részére,
előre jelzett igény esetén tudunk biztosítani (350 Ft/db). A nevezési díjat a helyszínen kell
befizetni.
Ellátás: A
célban zsíroskenyérrel és ásványvízzel várjuk a versenyzőket.
A nevezésben igényüket előre jelzőket
babgulyással is fogadjuk (500 Ft/adag)!
Egyéb információk:
A térkép 2007-ban felújított színes, nyomdai
kiadású tájfutó térkép, kézzel rajzolt pályákkal. A pályák tervezett
hossza/szintemelkedése: F: 7000/300 N: 6300/250 B: 6200/230 A menetidőt a
szabályzatban előírt módon határozzuk meg a felsőfokú kategóriákban. A középfokú
versenyen a menetidőket nem egységesen, hanem a felsőfokú versenyekre előírt
módon (életkori kategóriák szerint) számítjuk ki. A hibapontok mértékét az
érvényes szabályzat szerint határozzuk meg. Észrevételt tenni, illetve óvni
az érvényes szabályzat szerint lehet. Az óvást az illetékes célbírónak kell
beadni, 3000, - Ft egyidejű befizetése mellett.
A versenyen mindenki a saját felelősségére
indul, kártérítés a rendezőségtől semmilyen címen
nem igényelhető!
Szálláslehetőségek: A Velencei-tavi Életmód Klub kezelésében lévő
turistaházban (R-C hely) péntek éjszakára 7- 8 fő részére, szombatra 10 fő
tudunk szállást biztosítani (1200 Ft/fő/éj
ágyneműhasználat nélkül, foglalás: 22/579-162, ill. 30/511-2724 telefonszámokon.
Ágynemű: 500 Ft/fő, az éjszakák számától függetlenül)
További lehetőségek Kisgyónban: Gyöngyvirág TeTeTe turistaház: tel.: 22/506-184; 06/20/9136-224 (Südy Péter)
Az eredményhirdetés a rajtban lesz, várhatóan
16 óra körül.
Agárd, 2010. április
Versenyrendezőség
|