Túrajelentés
Kazinczy Isk. Természetjáró Szak. O.
Kincsesbánya, Iskola u. 1. 8044
“Kincs, Kultúra, Sport”
Kulturális és Szabadidõs Egyesület
Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. 8044

Egy új túra, amelyen még nem voltunk; 2003. április 12.-re szerveztük meg, a Bakony keleti részén. Várpalotáról indultunk és a cél is itt volt. 20 fõvel vettünk részt. Ebbõl 4 fõ felnõtt, 2 fõ középiskolás, (ebbõl 1 fõ bronzfokozatú túravezetõ), a többi: 14 fõ ötödiktõl nyolcadik osztályos tanuló.

Mindenki örömmel vette, hogy a Burok völgyben is fogunk teljesíteni kilométereket. Akkor még nem tudtuk, hogy mi is az, ami ott vár ránk. Várpalotára érve nagyon hamar el tudtunk indulni, már 8 órakor. Nagy lendülettel indultunk a városból kifelé az erdõbe. Itt fogadott bennünket az erdõ ébredõ élete; madarak éneke, és az a csend, ami csak az erdõben tapasztalható. Az út nagyon szép. Tele látnivalókkal, a kisebb emelkedõkkel megmutatta magát ez a tájegység is. A növekvõ és a már nyíló virágok nem csak minket ejtettek ámulatba, hanem egypár túrázó, fotóskedvû társunkat is. Érdemes leereszkedni a talajszintre, hogy alaposan megnézze õket az ember, mert lenézni mindent lehet, de ezeket meg kell nézni ott, ahol vannak. (A világért se szakítsa le senki azokat!)

Az elsõ állomást elérve, Királyszállás alatt, a Burok völgy bejáratánál egy kevés ideig pihentünk. És milyen öröm volt látni, hogy még utánunk is milyen sokan jönnek. Lassan mindenki összeszedte magát, s elindultunk, hogy meglássuk azt a szép Burok völgyet. Hát, ami ránk várt, az ott volt, és az a valami a "CSÚCS".

Nehéz, de szép. Gyönyörû és fárasztó. Nem lehet megúnni, mert minden lépése mást láttat, kínál valamit, s minden lépésnél leméri erõnket, türelmünket. Volt, hogy nem tudtuk átlépni hatalmas kerületét a fának. S lám, már jön is a segítség, s egymás után felhúzzák azokat, akik még járatlanok az ilyenben, köztük én is. Fiataljaink persze sokkal fürgébben ugrabugráltak, mint én. De nagy öröm, hogy ezt a kihívást is teljesítettük Bakonykutiig. Itt a faluban tapasztaltuk meg a második csendet. Mert itt is az volt. Mi, akik ide belopóztunk, talán ott a szívekben ezt érezhettük, mert ezt a csendet senki sem zavarta meg. Jó sokan jöttünk össze. Kellemes pihenés után elindultunk a Baglyas tetején lévõ állomásig. Az emelkedõ, amin feljutottunk, hát egypárszor megállásra kényszerített bennünket, mutatva nagyságát. Sok tanácsot kapunk menet közben túrázó társainktól. Például, hogy hogyan menjen felfelé. A levegõt hogyan vegye, s he lehet, a beszélgetést mellõzze. Felérve a Baglyas tetejére, ha tudott volna kapaszkodni a szél, hát kapaszkodott volna, de nem volt mibe, így csak átsüvített a sima hegy tetején, még a bélyegzõ kezelõket is próbára tette a hideg. Õk egy kisebb mélyedésben találtak menedéket.

Innen elindulva, már mindenkin látszott a fáradtság. Ez lehet a nem megfelelõ lábbeli használatából, vagy a rendszertelen gyaloglásból, vagy - ki tudja - talán harminc kilométer alatt van mindannyiunknak a tûréshatára? Majd kiderül. Az oldalon leérve, jobbra fordulva, a szalagozáson beértünk a Hideg völgybe. A látvány feledteti a fáradtságot és a fájdalmat is. Az összeérõ fák, a nagy szikladarabok, a kacskaringós út kedves látványt nyújtott mindenkinek. Ahogy innen kiértünk, visszatekintve láttuk a hatalmas sziklafalat, amely óriási nagyságával megmutatta itt is, hogy az ember milyen kicsi. Beértünk Inotára, s itt derült ki, hogy két fiú lemaradt. Talpraesettségük és mások segítségével eltaláltak az inotai utcákon keresztül a 7. állomásig. Sokszor tapasztaltam, hogy ez mindenhol így van, hogy mindig ott a segítség, ahol arra éppen szükség van. Megint tanultunk valamit. S ezek a tanulságok visznek bennünket elõre egymás megismerésében. Már mindenki jólesõen fáradt, igyekszünk beérni a célba. De a szép környezet mindig mutat valamit, amivel segíti túrázóit. A célba érve mindenki megkönnyebbülten vette át oklevelét, s a vele járó kitûzõt.

Az útvonal mindenhol jól jelzett volt, a felfestett jelek jól láthatók voltak.

Köszönjük, hogy ti is, akik szerveztétek ezt a túrát, ugyanúgy bejártátok, mint mi, s ti is részesei lehettetek annak a sok szépségnek, amit csak a látvány tud nyújtani. A fáradtság elmúlt, de még mindig az útvonal békessége és csendje az, ami napjaimnak erõt ad.

Köszönjük mindazok munkáját, akik által ide is eljuthattunk.

Kincsesbánya, 2003. április 15.
Törzsök Imréné
Túrajelentõ